A makramé a csomózás művészete.

Sokan úgy vélik, hogy a makramé szó az arab „migramah” szóból származik, ami „rojtot” jelent. A 13. században az arab takácsok dekoratív rojtokat készítettek kendőkön és fátylakon.

Mások azonban azt állítják, hogy a csomózás még messzebbre nyúlik vissza, egészen a harmadik századi Kínáig. A korszakból származó lámpások, függönyök és ünnepi ruhák kidolgozott csomókat tartalmaznak, a híres pan chang csomót pedig egyesek a makramé ősi formájának tartják.

De egyes történészek még régebbre teszik a makramé eredetét. Úgy vélik a Kr.e. századokból származó leletek alapján, hogy az ókori perzsák és babilóniaiak már csomózást használtak.

A mórok hozták Spanyolországba, onnan terjedt tovább a tengerészek közvetítésével.
A tengerészek a vitorlásokon használtak csomókak, de a hosszú utakon unaloműzőként csomózással ütötték el az időt. Ezek a tengerészek végül  egész Európában elterjesztették. Az út alatt készült függőágyakat, kalapokat, öveket a kikötőkben eladták. Ezek a cikkek hamar népszerűvé váltak.

A 17. századra a technika egészen Angliáig jutott, ahol a várakozó hölgyeket II. Mária királynő irányítása alatt tanították rá.

Végül a viktoriánusok a 18. és 19. században textíliákat csomóztak, mígnem az ipari forradalom után a technikát nagyrészt felváltották a varrógépek. A kézi csomózás a ’60-as évek végén és a ’70-es években ismét népszerűvé vált, de az 1980-as években gyorsan kiment a divatból, de most újra népszerűvé váltak, visszatértek otthonainkba.